A madarak "nem háziasított" fajok, amelyek ösztönösen megpróbálják elfedni a tüneteket, amikor betegek, hogy elkerüljék a ragadozók figyelmét, akik kifejezetten a legyengült egyedeket vadásszák le a falkából. A papagáj ösztöneit nem érdekli, hogy a madarat már nem fenyegetik a predátorok, mióta emberi gaza oltalma alatt él. Ezért nehéz tehát észrevenni, ha a papagáj beteg: a végsőkig el fogja rejteni a tüneteit. Így mire egy betegség külső klinikai tünetei, mint például hányás, fokozott légzési erőfeszítés vagy neurológiai tünetek jelentkeznek, a betegség már kialakult és gyakran nagyon előrehaladott stádiumban van, esetleg már nem is kezelhető.
A közhiedelemmel ellentétben a madarak valójában hihetetlenül szívós teremtmények, és elképesztő gyógyító erővel rendelkeznek. Sok olyan betegségből képesek kimászni, ami végzetesnek tűnik. Persze ezen sokat segít, ha időben felismerik. A megelőzés az orvostudomány minden formájában sokkal költséghatékonyabb, mint a betegség kezelése, ami egy másik ok, amiért is olyan fontosnak tartjuk a rendszeres egészségügyi ellenőrzéseket.
Az AVS-nél az éves "madárvizsgálatok" legalább fél órát vesznek igénybe. Úgy véljük, hogy a hagyományos 10-15 perc, ami úgy tűnik, hogy az állatorvosi gyakorlat legtöbb területén normává vált, nem elegendő az ilyen alapos vizsgálatok elvégzéséhez, valamint az állatok állapotának alapos átbeszéléséhez. A megállapítások megbeszélése és a tulajdonos számára szükséges információk átadása létfontosságú.
(Valójában a madárállatorvos kiválasztásakor két nagyon fontos kérdést kell feltenni: 1. Milyen hosszúak a madárorvosi rendelési idők? és 2. Kínálnak-e, ideális esetben a helyszínen, "nyitvatartási időn kívüli" sürgősségi szolgálatot?). A tulajdonos(ok)kal való konzultálás az esetleges megállapításokról, és a táplálkozással, viselkedéssel vagy menedzsmenttel kapcsolatos kérdéseket a következő 12 hónapra vonatkozó "terv" kidolgozásával és megvitatásával együtt a leghatékonyabb megejteni.